Történetünk

A Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft-ről:
 
A Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft. Miskolc városának kiemelkedő kultúraszervező, kultúraközvetítő társasága, amely célul tűzte ki a helyi értékek, hagyományok, kulturális értékek ápolását és átadását az itt élő lakosoknak, valamint az idelátogató utazóknak. Az intézményt Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata hozta létre 2011-ben, igazgatósága pedig az Ifjúsági Házban működik. Tagintézményeinkben lehetőség nyílik a magyar, illetve a helyi kultúra értékeinek megismerésére, a tanulásra, a mozgásra és a szabadidő kellemes eltöltésére.
Célja a különböző társadalmi rétegek integrálása a kultúra eszközeivel és a kulturális színvonal, tájékozottság emelése. A társaság kiemelt feladata azoknak a városi nagyrendezvényeknek, fesztiváloknak a szervezése, amelyek erősítik a város hazai és nemzetközi ismertségét, tekintélyét, valamint üzemelteti Magyarország egyik kiemelkedő kulturális, turisztikai attrakcióját, a Diósgyőri várat. A közművelődés eszközeivel lehetőséget teremt a miskolci polgároknak, hogy erősítsék identitástudatukat, lokálpatriotizmusukat.
A társaság kilenc tagintézményből áll, és hat művelődési ház tartozik hozzá: a Művészetek Háza, az Ifjúsági és Szabadidő Ház, a Diósgyőri Ady Endre Kulturális és Szabadidő Központ, a Görömbölyi Művelődési Ház, Gárdonyi Géza Művelődési Ház és a Vasgyári Közösségi Ház, valamint a Dr. Szabó Gyula Bemutató Csillagvizsgáló, a Diósgyőri vár és a Lovagi Tornák Tere.
Kilenc telephelyükön 81 klub, szakkör működik, éves szinten 3500 eseményt bonyolít le, látogatóinak száma éves szinten meghaladja az 500 000 főt. Közösségi házaikban 60 alkotó művelődési forma működik rendszeres jelleggel. Amatőr művészeti csoportjaik közül kiemelkedő: a Világ- és Európa bajnok Miskolci Mazsorett Együttes.


Küldetésünk


Miskolc város egyik legnagyobb kulturális gazdasági társasága vagyunk, és tudatosítjuk felelősségünket abban, hogy az itt élők egy élhető, szerethető városnak érezzék otthonukat, ahol kulturális tekintetben is kiteljesedhetnek és színvonalasan eltölthetik szabadidejüket. Ezért a vállalati kultúránk része, hogy reflektálunk a visszajelzésekre, a várost érő hatásokra, változásokra. Figyelve az országos és nemzetközi trendeket, Miskolcot olyan előremutató és egyedi kulturális sajátosságokkal szeretnénk felruházni, amelyekre büszkék lehetünk, és megkülönböztetnek, kiemelnek valamint segítenek megismertetni városunk hangulatát, karakterét.
Időről időre újra kell értelmeznünk szerepünket és feladatainkat, hiszen egy gyorsan változó társadalmi és piaci közegben kell helytállnunk, és nekünk is versenybe szállni az emberek figyelméért, idejéért. Célunk, hogy hagyományainkat, kulturális értékeinket a legmodernebb módszerekkel, eszközökkel közvetítsük az emberek felé, felhívjuk a figyelmet a valóban értékesre, és segítsük annak létrejöttét. Ezért tartjuk fontosnak, hogy szakmai képzésekre, konferenciákra, workshopokra járjunk, más intézmények munkáját megismerjük (külföldön is), időről időre megmérettessünk szakmai versenyeken, értékeléseken. Figyeljük a kulturális, turisztikai trendeket, vizsgáljuk az új generációk preferenciáit, szokásait, de szívesen megosztjuk tapasztalatainkat is az általunk tartott képzéseken, mentorprogramjainkban. A „poros művelődési ház” sztereotípiáival szembemenve mi hisszük, hogy meg tudjuk mutatni, hogy a kultúra képes versenybe szállni és egyre nagyobb teret nyerni az emberek mindennapjaiban, és Miskolc ebben a tekintetben élen jár - országos, nemzetközi viszonylatban is úttörő.